Védőoltás káros mellékhatásai

védőoltás autizmus

Egy Német tanulmány eredményei jelentek meg a napokban amelynek során összehasonlították egyes betegségek arányát a beoltott és be nem oltott gyerekek között. Az eredmény arra utal, hogy elég egyértelmű a különbség a két csoport között. Amint arról Health Freedom Alliance csoport beszámolt, a kormányzat által előírt kötelező védőoltásokat kapott gyerekek ötször nagyobb a valószínűséggel betegedtek meg ismételten olyan betegségben, ami ellen korábban védőoltást kaptak, mint azok a gyerekek, akik vakcina nélkül találkoztak a betegséggel első alkalommal.

A 2011 szeptemberében végzett felmérés során 8000 soha be nem oltott gyermek betegségrátáját vetették össze az átlag populációéval, akik zöme megkapta a védőoltást. Minden betegség-kategóriában a be nem oltott gyerekek jártak sokkal jobban, mint a beoltott gyermekek mind a betegségek előfordulási gyakorisága, mind a súlyossága tekintetében. A bizonyítékok azt mutatják, hogy az oltások nem hatékonyak és nem is biztonságosak.

50 éve gyorsuló ütemben adják a védőoltásokat a gyerekeknek és még soha nem készült tanulmány ezek egészségügyi következményeiről az Egyesült Államokban, ami összevetette volna az oltott és a nem oltott gyerekek eredményeit.” – írta Louis Rain a fenti felmérés kapcsán.

Ahogyan azt a VaccineInjury.info írta, az oltott gyerekek körében majdnem kétszer olyan valószínű a neurodermatitis, mint be nem oltott gyerekek közt (egy krónikus bőrbetegség viszketéssel és a sebekkel). Hasonlóképpen, a beoltott gyerekek körülbelül két és félszer nagyobb valószínűséggel szenvednek a jelenlegi adatok alapján migrénes fejfájástól, mint a be nem oltott gyerekek.

A számok még inkább jelentősek az asztma és a krónikus bronchitis esetén, ahol az oltásban részesült gyerekek körülbelül nyolcszor nagyobb valószínűséggel szereztek később légzési problémákat, mint a be nem oltott gyerekek. Az oltott gyerekek esetén sokkal nagyobb valószínűséggel alakult ki hiperaktivitás, szénanátha, és pajzsmirigy betegség. Ezek valószínűsége háromszor, négyszer, és megdöbbentő 17-szer magasabb, mint a be nem oltott gyerekek esetén.

Az autizmus rendkívül ritka a nem oltott gyermekek körében

Régóta fennálló probléma végére tehet pontot ez a kutatás, ami a vakcina biztonsági vitát illeti. Az adatok szerint, csak négy gyermek volt komolyan autista a 8000 be nem oltott gyerekekből, ami mindössze fél százaléka a teljes vizsgált populációnak. Miközben az autizmus aránya az általános népességben, (mint a német KiGGS tanulmány táblázata mutatja) mintegy 1,1 százalék.

Ez azt jelenti, hogy a beoltott gyermekeknél körülbelül 2,5-szer nagyobb valószínűséggel alakul ki súlyos autizmus, mint a be nem oltott gyerekek esetében. Ez megdöbbentő, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy minden egészségügyi intézmény hevesen tagadja, hogy bármiféle kapcsolat lenne a vakcinák és az autizmus között.

Bár ez a korreláció nem feltétlenül ok-okozati összefüggést jelent, a jelentős különbség a betegségek arányában a beoltott és be nem oltott gyerekek között legalábbis arra utal, hogy nagyon szoros kapcsolat van, amelyet nem lehet tagadni vagy figyelmenkívül hagyni.

Egy hasonló tanulmány az 1990-es években már vizsgálta ezt a kérdést, és a kutatók megállapították, hogy a halálozási arány a beoltott gyermekek között diftéria fertőzés, tetanusz, és a szamárköhögés (pertussis) esetében is kétszer olyan magas volt átlagosan, mint a be nem oltott gyerekek esetén.

Forrás

Ez megosztható!

PinIt
Top