Vitaminháború

Évek – most már évtizedek – óta zajlik egy háború a háttérben, amiről az egészségtudatos fogyasztó mit sem sejt, pedig a végkifejlet komoly hatással lesz mindenki egészségére. Talán könnyebben tudja majd értelmezni a Kossuth Rádió híreit, ha kifejtem, mit jelent az ön számára az, ha a jelenlegi formájában kerül elfogadásra a rendelettervezet.

Előzményként talán megemlítenék egy másik, az élelmiszerek jelöléséről szóló rendeletet.  Közel egy évtizednyi vita után fergeteges többséggel megszavazta bölcs parlamentünk és eddigre hatályba is lépett. Ennek értelmében egy élelmiszerről nem lehet azt állítani, hogy egészséges vagy fogyasztása megelőz valami hiánybetegséget. Már az erre utaló magatartás is büntetést von maga után.

Például a minap vitába keveredtem a hatóság embereivel egy olyan kapszula neve kapcsán, ami 7 különféle antioxidánst tartalmaz. Úgy gondoltam, hogy “Antioxidáns komplex” lesz a neve. Kiderült, hogy ez nem szabályos név egy antioxidáns komplex kapszulának. Mivel 6 országban forgalmazzák a termékeinket, viszonylag jól látom a különbségeket. Európa több országában letojják a rendeletet. Nálunk viszont egy magát nyíltan étrendkiegészítő ellenesnek vallott személy vezeti azt az intézetet, amelyik az étrendkiegészítők engedélyezésével és piaci felügyeletével van megbízva. Emiatt fordulhat elő az anomália, hogy egy cseh, osztrák vagy román termék könnyebben kerül a magyar piacra, mint egy itthon gyártott.

Az első csata elveszett. Ennek eredményeként a vevő nincs megfelelően tájékoztatva, mit vett és a miért jó neki. Eltelt egy évnél is több és már a hatása is látható a rendeletnek. Megjelentek semmitmondó márkanevek alatt olyan olcsó, korábban étrendkiegészítőként forgalmazott multivitamin és gyógynövény készítmények, amik gyógyszerként lettek regisztrálva és mivel azokra más szabályok vonatkoznak, az árukba van egy horribilis reklámköltség.  Nem telik el félóra anélkül, hogy ne hallanék rádióban vagy tévében “rákellenes”, “elmejavító” vagy “cukorbetegség-ellenes” multivitamint illetve gyógynövény kapszulát reklámozni gyógyszerként. Mikor megnézem, mit tartalmaz a készítmény látom, hogy abban a mennyiségben semmire sem jó, nemhogy rák ellen.

Borsószem méretű zsemle

Ezzel át is értünk arra a területre, amiről eredetileg írni akartam. A mennyiségek kérdése. Ugyanis a mostani EU tervezet szerint eljött az idő a vitaminmennyiségek felső szintjének meghatározására. Mit jelent ez? Egy teremnyi politikus fogja megszavazni azt, hogy Ön mennyi vitamint vagy ásványi-anyagot fogyaszthat naponta úgy, hogy a kedvenc médiája előtte meggyőzi arról, hogy ez az Ön érdekében lett meghatározva.

Persze ha egy ilyen rendelet úgy lenne létrehozva, hogy van legalább valamennyi épeszűség benne, talán még örülhetnénk is. Sajnos, hallva az előzetes híreket, erről szó nincs.

Miközben a vitaminok a világ legbiztonságosabb termékei, folyamatos támadás alatt állnak és esküszöm én sem tudom mi az igazi oka ennek. Nemzeti szintű ködösítés zajlik ezen a területen. Például pár napja láttam egy televízió interjút Martos Évával, aki a magyar engedélyezési/véleményezési hivatal vezetője. Az interjú felvezető témája a “veszélyes étrendkiegészítők” volt, aminek apropóját egy szildenafil-citrátot tartalmazó, természetesnek titulált kapszula adta. Miközben ez igazából egy gyógyszerhatóanyaggal történő visszaélés volt, ami a rendőrség hatásköre, egy percen belül kiáltalánosított az igazgató asszony és a beszélgetés további részében az étrendkiegészítőket szapulta. A cél számomra egyértelmű: megfelelő közhangulatot kell teremteni, ahol az emberek már vágyakoznak arra, hogy rendszabályozzák öket. Ha elhitetem Önnel, hogy “veszélyes”, “túl sok”, “megrövidíti az életet”, stb.. örülni fog, hogy jön egy hatóság és rendet vág.

Az igazság viszont az, hogy a vitaminok biztonságosak. A rendelet alapját képező tanulmány egy hitvány trükköt alkalmaz. Úgy próbálja a napi biztonságos szinteket meghatározni, hogy figyelembe veszi a speciális betegségben szenvedő populációt is. Ez tényleg egy trükk és semmi indok nincs rá.

Ha például a hivatalok számára nem a vitaminkapszulák lennének a célpont, hanem a tejtermékek, egyszerűen meghatározhatnák, mi a biztonságos laktózmennyiség valaki számára, de úgy, hogy a kutatásba bevonnák a laktáz hiányos embereket is. Viszlát holland sajtgyártás!

De az is vicces lenne, ha a kenyér biztonságos legnagyobb méretének meghatározásakor figyelembe vennék a cöliákiában szenvedő betegeket.

Pedig éppen ez a módszertan irányítja a vitaminok legfelső biztonságos szintének meghatározásán dolgozó fickók gondolkodását.

Az ajánlott beviteli értékek nőnek

Azt, hogy egy ember elég vitamint fogyaszt vagy sem, néha egészen egyszerű eldönteni. Vegyük például azt az esetet, amikor valaki egyszerűen megfigyeli magán, a teljesítményén, azon ahogy érzi magát mit jelent neki egy étel vagy egy étrendkiegészítő elfogyasztása. Mindenki képes erre, csak nem használjuk ezt a képességünket. Ha valaki egy jó tál salátától érzi magát energikusnak, éppen úgy igaza van, mint annak, aki egy jó marhasülttől. Nem vagyunk egyformák és a testünk sem egyformán reagál az elfogyasztott ételekre. Éppen úgy igaz ez az extra vitaminokra is. Ha valaki jobban érzi magát egy megavitamintól, az azért van, mert tényleg jobban van.

De van ennél tudományosabb megközelítése is a kérdésnek. Például meg lehet mérni a vér d-vitamin szintjét. Ha ez alacsony, akkor a d-vitamin segíthet. Csupán az elmúlt évben a háromszorosára emelkedett a javasolt napi d-vitamin beviteli ajánlás. Ez persze még mindig nem elég, mert tízszeresére kellett volna emelni annak érdekében, hogy például a rák előfordulási arányát megfelezzük, de az orvostudomány már csak ilyen óvatos duhaj. Főleg ha nem gyógyszerről van szó, hanem tápanyagról.

Hasonló módon nőtt az elmúlt 5 évben a c-vitamin napi ajánlott mennyisége. Még mindig messze elmarad attól, amit a c-vitaminnal foglalkozó Nobel díjasok ajánlottak, de legalább növekszik.

Sajnos a mostani tervezetben, ami az Európai Parlament elfogadására vár, például a c-vitamin napi maximális mennyisége töredéke lesz Pauling vagy Szent-Györgyi javaslatának. A legnagyobb gondot mégsem a c-vitamin legfelső szintjének megállapítása jelenti. Ugyanis c-vitamint a furfangos magyar beszerzi a mezőgazdasági boltokban. Az igazi csapást a b-vitaminok szintjének megállapítása fogja jelenteni.

A fenti rövid videóban Mel Gibson tiltakozik az ellen, hogy orvosok és bioboltok ellen tartottak razziákat (nem csak Amerikában, de Magyarországon is). Miközben megbilincselik, a rendőröknek magyarázza, hogy ez “csak vitamin, mint a narancsban”. Most itt tartunk:

Ez megosztható!

PinIt
Top