Influenza: ezekkel a módszerekkel gyorsan túljuthat rajta!

Influenza

Influenza

 

Influenza idején gyakran hangzik el a mondat: „Anya, nem érzem jól magam.” – ugye Ön is hallotta már ezeket a szavakat az utóbbi időben?

Ha nem, akkor Ön a szerencsések közé tartozik, ugyanis már megérkezett az influenzaszezon.

Ebben az időszakban gyakori az orrfolyás, a durva köhögés, a tüsszögés, melyek által a levegőbe kerülnek a vírusok, baktériumok, így könnyebben elkaphatja az influenzát bárki a beteg környezetében.

Először is a kérdés az, van-e lehetőség csökkenteni az esélyét a betegség szervezetbe jutásának, illetve az influenza és az influenza időtartamát le lehet-e rövidíteni? A válasz igen! Fontos, hogy már az első jeleknél próbáljuk megszüntetni a betegséget, a további tünetek elkerülése érdekében, illetve hogy a mikrobák ne rombolják tovább immunrendszerünket.

Tegyen egy próbát az alábbi biztonságos, természetes módszerekkel, amelyek nem csak gyermekének, hanem a család többi, felnőtt tagjának is hasznos lehet.

1. Távolítsa el az összes cukrot étrendjéből

 A cukor az immunrendszert körülbelül három órával az étkezés után megbélyegzi. A cukortartalmú italok vagy élelmiszerek megakadályozzák az immunrendszer megfelelő működését a fertőzések elleni küzdelemben.

Amikor a gyermeke meghűléssel vagy influenzával küzd, minden segítségre szüksége van. Testüknek meg kell küzdeni a baktériumokkal. Ne terhelje le az immunrendszerüket cukorral!

2. Tegyen hidrogén-peroxidot a fülekbe

A legtöbb megfázás bakteriális fertőzéseknek tulajdonítható. Ahhoz, hogy a baktériumok túlélhessenek, be kell lépniük egy gazdahelyre. A mikróbák különböző nyílásokon keresztül jutnak be a szervezetbe, például a szemen, az orron, a szájon és a fülön keresztül.

A hidrogén-peroxid a fertőzés elleni küzdelem biztonságos módja. Természetes módja a baktériumok semlegesítésére. Ezért használják széles körben a különböző betegségek kezelésére.

Cseppentsen néhány csepp 3%-os hidrogén-peroxidot a fülbe. Ez szinte azonnal működni fog. Ez egy biztonságos módszer a baktériumok elpusztítására. Sok ember erre a módszerre esküszik, sokan csökkentik vele az influenza időtartamát.

3. Hagyja, hogy a láz végezze a dolgát

A láz a természetes védelem a fertőzések ellen. A láz miatt a szervezet kevésbé kedvező hely a vírusok és a baktériumok számára.

Nagyszüleink tudták ezt, ám valahogy mégis úgy rögzült, hogy a láz veszélyes a gyermekük számára, így azonnal megpróbáljuk lecsökkenteni.

A hőmérséklet gyógyszerekkel való csökkentése akadályozza a szervezet azon képességét, hogy leküzdje a fertőzéseket. A fertőzés elleni küzdelem jobb stratégiája a hőmérséklet emelése. Hagyja a lázat hatni, hogy képes legyen a munkáját elvégezni.

A láznak 40-41 fokot kell meghaladnia ahhoz, hogy aggodalomra adjon okot.

Hallott már a mesterséges lázról? Adjunk gyermekünknek egy rövid, meleg fürdőt, és tekerjük be őket takaróval, hogy melegítse a testüket. A felnőttek számára akár egy pohár tea is megteszi, miközben egy forró fürdőben ’lázasodnak’.

Fontos, hogy nem szabad csökkenti a lázat, mikor gyermeke aludni tér. A láz gyógyszerekkel történő csökkentésével a gyermek jól érezheti magát, és elkezd játszani, de a teste még mindig dolgozik a betegség leküzdésén, tehát nem kapja meg a megfelelő körülményeket a pusztításhoz.

4. Étkezés a betegség alatt

A beteg gyermek fáradt gyermek. Ennek oka van. A testük keményen dolgozik a fertőzés ellen.

Ha a gyermeknek valami nehezen emészthető dolgot ad, akkor az sok energiát igényel. Az olyan dolgok, mint a marhahús, a pizza vagy a fűszeres ételek, megnehezítik a gyermek amúgy is leterhelt szervezetét .

Ha éhes, adjon neki valami könnyű ennivalót, mint például narancsot vagy húslevest. A leves sokkal könyebben emészthető és segít a gyermeknek legyőzni a betegséget.

5. Készítsen fokhagyma koktélt

 A fokhagymának van egy kénvegyülete, az allicin, ami egy erős antibakteriális szer. A legegyszerűbb felhasználási módja a nyelv alá helyzett fokhagymagerezd, ám ezt gyermeke valószínűleg nem fogja szeretni az íze és a szaga miatt.

Érdemes tehát fokhagyma levest készíteni, amelyhez kakukkfüvet,oregánót vagy zsáját adunk és tengeri sóval ízesítjük.

Fogadja meg a leírt tanácsokat és élvezze betegség nélkül a hideg hónapokat is!

Ez megosztható!

PinIt
Top