Az egészségügyi hatóságok azért félnek a H1N1 influenzától, mert attól tartanak, hogy megismétlődik az 1918-as, több millió ember életét követelő járvány. Emiatt siettették az új influenza elleni vakcina előállítását. Bár tagadja minden érintett, de a gyorsaság a tesztelési eljárás megváltoztatását igényelte, emiatt elmaradtak hatékonysági és biztonsági vizsgálatok is. A vakcinákban megjelent a korábban már veszélyesnek ítélt és kivonásra került thiomersal mint tartósítószer vagy olyan adalékanyag, mint a MF59, ami squalene-t tartalmaz és az egész (nem hasított vírus), amit korábban gyermekeknek nem is adhattak.
Szakemberek régóta óta azon törik a fejüket, hogyan lehetne megváltoztatni az emberek évtizedek során kialakult rossz étkezé...
Az orvoslás történelmének legnagyobb hamisítási botránya kezd kibontakozni amiatt, hogy a Pfizer gyógyszergyár alkalmazásáb...
Egy amerikai kongresszusi vizsgálat az etikátlan orvosi magatartás nyomába eredt és kiderült, hogy az orvosok úgy kapnak pénzt...
A növényvédőszerekből és egyéb szintetikus kemikáliákból származó rákkeltő anyagok kockázata jelentéktelennek tűnik annak f...
A legnagyobb magyar egészségportálok lelkesen visszhangozzák, hogy az omega-3 értéktelen, a ginkgo biloba veszélyes és ugyanitt gyógyszergyári reklámokban a warfarint reklámozzák.
Egyetlen pohár grapefruit dzsúsz legalább ötven százalékkal megnöveli a Q10 koenzim (CoQ10) felszívódási arányát a bélrendszerből - mutatta ki egy idén publikált japán tanulmány. A dzsúsz a sejtmembránban található P-glycoprotein (P-gp) nevű fehérje működését befolyásolj...
A Tények-Tévhitek oldalain jelent meg egy írás, ami egy segédanyag kezdő pszichiátereknek arról, hogyan lehet egy ártatlan, fiatal leányt rövid úton lépésről-lépésre krónikus skizofrénné alakítani, rokkantasítani és gyámság alá helyezni.
A dolog úgy kezdődött, hogy Zsófi ...
A Minnesota Egyetemen végzett tanulmány szerint a túlsúllyal bajlódó embereknek segít a fogyásban, amennyiben megnövelik a vérük d-vitamin szintjét. Dr. Shalamar Sibley, a kutatást vezető orvos 38 elhízott embert vont bele a kísérletbe, ami elsősorban diétából állt. Azoknak a r...
Sokan vannak úgy, hogy az egészségesebb választás érdekében ha lehet egy dzsúszt rendelnek a szénsavas üdítőitalok vagy a kávé helyett. Miért ne? Ezek ugye gyümölcsből vannak - nem? Sajnos a legtöbb szakember mostanában egyet ért abban, hogy az előállítási módjuk miatt ezek...
Gyakran bíbor kasvirág néven is említik az észak-amerikai közép-nyugati préri őshonos gyógynövényét. Itt eredetileg az indiánok alkalmazták és hamar népszerű lett a hódítók körében is. A vadon termett példányok 15cm magasra nőnek meg és margaréta szerű bíbor-lila virág...
A pozitív életfelfogás hozzájárul az egészség fenntartásához. Nem is gondolja, mekkora ereje van az elméjének. Meg is tudja betegíteni, de meg is tudja gyógyítani a testet. Amennyiben naponta rendszeresen elmormolja magában vagy reggel a tükör előtt, hogy “Én egy öngyógyító lény vagyok és minden nap jobban és jobban leszek!” az elméje ezt fogja elérni. Ha elégszer ismétli, az elméje a testében is valóra váltja. |