Ebola – létezik megoldás

Pretty nurse using tablet pc against blue virus cells

Nem tudok bölcs lenni azzal kapcsolatban, hogy mi a jobb viselkedés egy ilyen dologgal kapcsolatban, mint az ebola. Ha beállok azok sorába akik figyelmeztetnek a veszélyre, egyből rám ragasztja a másik fél, hogy feleslegesen riogatom az embereket. Viszont ha elbagatellizálom a dolgot, az a vád érhet, hogy nem szóltam időben.

De ma reggel amikor a ClassFM műsorvezetője panaszkodott, hogy senki nem áll szóba vele mióta hazatért Afrikából úgy gondoltam őszintén leírom mit tartok én legjobb védekezésnek egy olyan támadóval szemben, mint ez a “jópofa” vírus.

Beszéljünk inkább a túlélőkről

A híradások mindig a halottak nagy számát emelik ki és egyáltalán nem foglalkoznak a túlélőkkel. Vizsgálatok kimutatták, hogy például Gabonban, az egyik ebolával érintett Nyugat-Afrikai országban  az egészséges populáció 20%-ának vérében megtalálható az ebola vírus antitest. Ez azt is jelenti, hogy ők korábban valamikor úgy fertőződtek meg a vírussal, hogy észre sem vették. Esetleg valami egyéb lázzal járó megbetegedésnek gondolták és ma úgy élnek, hogy a vérük tartalmazza az ellenanyagot. Ez korábbi járványok során is rájuk ragadhatott, de vannak feltételezések, miszerint egy gyümölcsevő denevér nyálával találkoztak a mosatlan gyümölcsök fogyasztásakor.

Van tehát az országban 31 halottunk aki nem élte túl a vírussal találkozást és van 342200 ember aki fertőzött lett és ma is él anélkül, hogy bármi kezelést kapott volna. Ez nem rosszabb arány, mint az influenza esetében.

Érdemes a fenti arányt megvizsgálni.

Ennek ismeretében én már sokkal kevésbé esnék pánikba.

Beszéljünk inkább a védőoltásokról

Az ebola első lépésként, a lappangási időszak végén letiltja a veleszületett immunválaszt és a szerzett immunválaszt is, aminek eredményeként ellenőrizetlen sebességgel képes szaporodni. Ezt követően, amikor az immunrendszer rájön a baklövésre, már késő van. Az eredmény egy úgynevezett “hiper-válasz” vagy “citokin-vihar”, aminek során a saját immunrendszer túlzott aktivitása bontja le az érrendszert, ami vérzéshez és a végén halálhoz vezet.

A legfrissebb hírek szerint 2015 első félévére készülhet el az első vakcina ami védettséget adhat a vírussal szemben. Bár ez jól hangzik, de van ezzel egy kis probléma még.

A védőoltás amit eddig teszteltek a hírek szerint “mellékhatásként” éppen azokkal a tünetekkel öli meg a kísérleti egereket mint az ebola maga. Márpedig ha 2015-ben piacra szeretnénk dobni egy hatékony védőoltást, jó lenne addigra látni mennyire hatékony és nem mellesleg milyen veszélyekkel jár a csecsemőktől az aggastyánokig bezárólag.

Egy ilyen klinikai kísérlet a szer mai állapotában felvet némi etikai vagy erkölcsi problémát az önkéntesek toborzásával kapcsolatban is.

Másrészt a hírek ma még arról szólnak, hogy gőzerővel keresik a megoldást. De ne feledjük, hogy az első ebola fertőzés 1976-ban volt Nyugat-Afrikában. Majdnem 40 éve keressük a megoldást és én pesszimista vagyok azzal kapcsolatban. hogy pár hónap alatt megtalálnánk. Ez a madár/sertés influenza esetében sem sikerült. Előbb tűnt el a járvány, mintsem megoldottuk volna a védőoltás kérdést.

Beszéljünk inkább az immunrendszerről

Láthatóan az immunrendszer korábbi (a fertőzést megelőző) állapotától függ az, hogy az ebola mennyire képes az eltéríteni. Azok, akik megbetegedtek majd meghaltak már a fertőzést megelőző időpontban sem rendelkeztek harmonikus immunrendszerrel. Alultápláltak vagy dehidratáltak voltak – vagy e kettő együtt.

Egy olyan betegséggel szemben mint egy potenciális védőoltás nélküli vírusfertőzés, egyetlen jó védekezési módszer van: az immunrendszer kitűnő állapotban tartása. Márpedig ez megoldható feladat. Némi étrendi változtatás, a cukor eltávolítása a napi étrendünkből, a friss, nyers ételek arányának megemelése, egy jó multivitamin és pár adaptogén gyógynövény fogyasztása már egy-két hét alatt felkészíti az immunrendszerünket arra, hogy tetszőleges vírussal szemben arányosan és gyorsan reagáljon, főleg ha még némi szabadban végzett testmozgás és hideg-meleg vizes zuhany is társul a programhoz.

Dr Eric Leroy, egy francia kutatócsoport vezetője, akik az ebola ellenszerét keresik kijelentette: “Azt találtuk, hogy a fertőzés korai fázisában adott immunválaszok erősen meghatározzák a végkifejletben a felépülés vagy elhalálozás mértékét. A fertőzésből való felépülés a megfelelő sorrendben és jól szabályzott mértékben jelentkező immunválaszoktól függ… és ezzel ellentétben a fatális kimenetel a túl korai T-sejt aktivitással arányosan lépett fel.

Leroy csapata is felismerte a tünetmentes, emberről emberre terjedő fertőzés lehetőségét. Ez azt jelenti, hogy a vírus jelen van jópár emberben miközben azt tökéletesen kezeli az immunrendszer.

Mit javaslok én a felkészülésben?

Pár vitamin és ásványianyag bőséges mennyiségben fogyasztását. Némi a-vitamin, b-vitamin, c-vitamin, napi 2000 egység d-vitamin, cink és szelén fogyasztása erősen befolyásolja az immunválaszt amit egy fertőzés esetén kapunk. Nem szabadna senkinek e nélkül élnie a 30. szélességi körön túl. Az én kedvencem a Vitaking Multi Liquid Plusz terméke, egy általános célú multivitamin komplex, ami ginzeng és zöldtea kivonataival egyedülálló összeállítás a magyar piacon.

Az adaptogén gyógynövények közül a kasvirág, a hagyma (fokhagyma és vöröshagyma egyaránt), az oliva levele, egy Astragalus nevű növény kivonata és a gyömbér illik leginkább az őszi szezonhoz. Amit lehet frissen fogyasztva, amit nem azt kapszulában bekapkodva.

És nagyon fontos: jön a Coca-Cola szezon és a csokimikulás szezon és a mindenféle immunrendszer-romboló szezon. Egyetlen pohár kóla vagy bármilyen cukros lötty fél napra kikapcsolja vagy összekuszálja az immunrendszert. Ha éppen akkor találkozunk egy vírussal, már csak az orvostudomány fejlődésében bízhatunk.

Ez megosztható!

PinIt
Top